Tartalmas Üzenet

Előadások országszerte ismert lelkipásztoroktól, íróktól, tanulságos életutak, igehirdetések várnak rád!

Közösség

Kapcsolat építési lehetőség, családi élmény, beszélgetések, fiataloknak és időseknek egyaránt!

Színes Program

Keresztény koncertek, dicsőítés, játék, gyerekfoglalkozás, ifi-programok, illetve még sok más

Mi az a Miértt?

Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozó egy keresztény fesztivál, egy találkozó, ahol Te is és sokan mások is találkozhatnak olyan emberekkel, mint Te vagy, és találkozhatunk Istennel, ismert előadók, keresztény koncertek, találkozások, beszélgetések, közös pillanatok segítségével. Várnunk szeretettel!

Június 28-30 2019
Erzsébet tér Miskolc

Történetünk

Image

Miskolcon évtizedekre nyúlik vissza az Aliansz - Magyar Evangéliumi Szövetségbe tartozó gyülekezetek áldott közössége, együttműködése. A lelkészek, lelkipásztorok, gyülekezetvezetők minden hónapban egy imaalkalmon találkoznak, együtt imádkoznak egymás szolgálatáért, a városért, közösen foglalkoznak az igével, bátorítják egymást. 2015 végén a Diósgyőri Református Gyülekezet (Péter András lelkész és szolgatársa Dr. Fodor Bertalan) részéről érkezett egy felvetés, hogy szervezzenek ezek a gyülekezetek egy közös találkozót, fesztivált, ahol a hívők erősíthetik egymást, és akik még nem hívők, megismerhetik Istent. A körbe tartozó 11 gyülekezet csatlakozott elfogadta a felvetést és elkezdték a közös szerezést. Ez lett a MIÉRTT – Miskolci és Észak-Magyarországi Regionális Testvéri Találkozó. Az első fesztivál 2016 nyarán volt, június utolsó hétvégéjén, és ez a hétvége lett a MIÉRTT állandó időpontja az évek során.

Image

Az első három évben..

a diósgyőri templomkertben, és a Diósgyőri Református Általános iskola helyiségeiben került megrendezésre, ahol a helyi gyülekezet a többi gyülekezet szolgálóival kiegészülve igazi barátságos otthont adott a rendezvénynek a látogatóknak, érdeklődőknek. A meghívott vendégelőadók között köszönthettük többek között Mike Sámuelt, Perjési Istvánt, Pintér Bélát, Szeverényi Jánost, Madarász Istit, Bolyki Lászlót, Bánki Lajost, Pardi Félixet, Boros Lajost, Szabó Balázst, a Continental Singerst, a budapesti Golgota dicsőítő csapatot, Csomós Józsefet, Dr. Fekete Károlyt, D. Szabó Dánielt. A fesztivál alkalmai közben a VISZ gondoskodott a gyermekekről, az ifi korosztálynak sport, és egyéb játékos foglalkozásokat kínáltak. A napközbeni programok között volt lehetőség csoportbeszélgetéseken, hitmélyítő beszélgetéseken, imaösvényen, négy érzék színházban részt venni a látogatóknak.

Image

Idén

A harmadik évben láthatóvá vált, hogy ebben a szeretetteljes fogadtatásban a fesztivál látogatottsága növekszik és már betöltötte a templomkertet. A kezdeti terveknek megfelelően a fesztivál növekedett és más helyszínre lett szükség. Ezen az úton tovább menve a 2019-es találkozót már a belvárosba tervezték, és a városvezetés engedélyét megkapva ennek a lehetősége is megnyílt, így az új helyszín az Erzsébet tér lesz, a belváros szívében. Ez egy nagy lépés, egy megújulás a fesztivál életében, ami a remények szerint sokak számára hozza közel a lehetőséget a bekapcsolódásra és Jézus megismerésére.

Idén a mottó: „Több az élet…”. Ezt szeretnénk megismertetni másokkal is.

Várunk szeretettel!

Ízelítő

Akik várnak rád Június utolsó hétvégéjén

Image

Mike Sámuel

A Kecskeméti Baptista Gyülekezet lelkipásztora, aki harmadszor vendégünk értékes szolgálatával a MIÉRTT fesztiválon.

Image

Pintér Béla

Keresztény énekes, zenész, dalszövegíró, zeneszerző, aki különös érzékkel fogalmazza meg és adja elő dalait Isten szeretetéről. Együtt énekelhetünk vele szombat este.

Image

Dr. Mészáros Kálmán

Baptista lelkipásztor, egyháztörténész, teológiai tanár. Képes előadását tekinthetjük meg a Szentföldről.

Image

Bánki Lajos

A Golgota Keresztény Gyülekezet lelkipásztora, sajtó képviselője, lelkigondozó. akinek bátorító szavaival indul el az idei fesztivál.

Image

Golgota Gospel Kórus

Jókedv, öröm, sokszínűség. Talán így lehetne jellemezni Magyarország egyik legnagyobb kórusát, a Golgota Gospel Kórust. Vasárnap délelőtt megtapasztalhatjuk együtt.

Image

Cséki Győző

Az Üdvhadsereg kapitánya Miskolcon, aki szombat délelőtt feleségével mondja el, hogyan lett Jézus kapitánya.

További előadások, koncertek

Pék Dávid dicsőítő csapata
Lámpás Zenekar
Üdvhadsereg fúvós zenekara
Frissítő zenekar
Pünkösdi Gyülekezet dicsőítő csapata
Fészek otthon lakói
Örömhír Kamaraegyüttes
Ászáf fiai
Aliansz gyülekezetek közös kórusa
SZTK dicsőítő csapat

Szervező Gyülekezetek

Aliansz - Magyar Evangéliumi Szövetségbe tartozó gyülekezetek

Kattints az adott gyülekezet nevére, ha meg szeretnéd látogatni a weboldalát!